Iszlám: háború vagy béke?

Az Iszlám (arabul:  الإسلام) szó az arab SZILM = سلم szógyökből ered, ami körülbelül olyan jelentésekkel bír, mint “béke, megváltás, Isten akaratának való alávetés, Isten akaratában való megnyugvás, megbékélés”,  illetve “önmagunk Istennek való átadása”.

A Korán összes parancsolata és Mohamed Próféta életmódja egyértelműen azt mutatja, hogy az iszlám a béke és az igazságosság vallása.

Megalapozatlan feltételezés az iszlámot “a kard által terjesztett” vagy “háború által terjesztett” vallásként bélyegezni anélkül, hogy alaposan megvizsgálnánk a Próféta háborúinak okait és következményeit.

Ebben a kérdésben hasznos lehet Muhammad Hamidullah (1908–2002), iszlám jogtudós és tudományos szerző egyik műve, a The Battlefields of the Prophet Muhammad  (magyarul: “A Próféta Hadjáratai és Csataterei”). A szerző a Próféta hadjárataival kapcsolatban a következőket írja:

“Amikor 10 év aktív kormányzói és diplomáciai tevékenység után az utolsókat lélegezte Muhammed Próféta, kétmillió négyzetkilóméter nagyságú terület vezetéséért volt felelős. Ez a rendkívül változatos lakosságú terület akkora volt, mint Európa, Oroszországot leszámítva. A meghódítás úgy zajlott le, hogy az ellenséges sorokban elesettek száma körülbelül 250 főre tehető. Ebben a tízéves időszakban a muszlimok vesztesége átlagosan havi egy mártírra volt becsülhető. Az emberi történelemben nincs más olyan időszak, amely ennyi értéket és tiszteletet tulajdonított volna az emberi életnek.” ^[1]

Hamidullah a történelmi bizonyítékok alapján a következőképpen magyarázza, hogyan becsüli az ellenséges sorokban elesettek számát 250 főre:”

“Ibn Hisám szerint a Próféta Medinából 27 hadjáraton vett részt, amelyek közül kilenc végül tényleges harcot eredményezett. Nem feltételezhetjük, hogy az alábbi lista teljesen biztos, mivel néhány hadjárat esetében nincs lejegyzett adat a veszteségekről. Ez azonban körülbelüli képet adhat a korszak csatáiról.” ^[1]

“A Raji‘-nál és Bi’r Ma’una-nál csapdába csalt, majd brutálisan meggyilkolt két muszlim delegáció tagjait, akik száma összesen 44 főre tehető, a lista nem tartalmazza. Azon ellenséges katonák száma sem szerepel a táblázatban, akik a Banu Qurayza törzs és a muszlimok közötti csata során estek fogságba, és akiket a saját maguk által választott bírák a Tóra előírásai szerint (Mózes ötödik könyve 20:13–14)  halálra ítéltek.” ^[1]

Hamidullah megemlíti a Banu Qurayza törzzsel vívott csata után állítólag halálra ítélt foglyokat. Ugyanakkor megalapozott bizonyítékok támasztják alá, hogy ez az esemény valójában nem történt meg.

Az említett narráció forrása egyetlen személy: Ibn Iszháq, akit tanítványa, Ibn Hisám követett, majd az ő műveik alapján terjedt el az elbeszélés. A hadíszok összegyűjtése után ezek a narrációk bekerültek olyan hadíszgyűjteményekbe, mint a Buhári vagy Muszlim, különböző formákban. Ibn Iszháq az említett csata után 72 évvel született.

Fontos megjegyezni, hogy Mohammed Próféta társaitól (a Szahabától) nincs erről szóló beszámoló. Ez lényeges pont, hiszen egy ilyen drámai eseményről több tanú, különösen a Próféta társai, biztosan beszámoltak volna, ha valóban megtörtént volna.

Muhammad Hamidullah, az iszlám történetének egyik legismertebb kutatója rámutatott, hogy a Próféta háborúiban a halottak nevei és számai jól ismertek és dokumentáltak. A fenti táblázat összesen 354 csatában elesett halottat rögzít 10 év alatt. Ezzel szemben az állítás szerint egyetlen eseménynél 900 halott volt, akiknek neve nem került rögzítésre. Ez nem mutat arányos és következetes képet, és felveti a gyanút, hogy nem valós narrációról van szó.

A Banu Qurayza zsidó törzs volt. A történelem során a zsidó közösségek általában részletes figyelmet szenteltek az események feljegyzésére. Ennek ellenére a korabeli zsidó feljegyzésekben nem található információ az említett eseményről. 

A 900 kivégzett férfi után rengeteg nő és gyermek maradt  volna özvegyen, illetve árva. Ibn Iszháq narrációja szerint ezeknek a nőknek és gyermekeknek a nagy része a Nedzsd régióba került, míg csak néhányan maradtak Medinában. Ugyanakkor a Nedzsd régió történelmi feljegyzései és narrációi között nem található olyan, amely nagy számú, a Banu Qurayza törzsből érkező özvegy nő és árva gyermek érkezéséről számolna be.

Imám Malik a medinai időszakkal kapcsolatos legmegbízhatóbb hagyományokat közvetíti. Ő nem számol be az említett tömeges kivégzésről, és elutasítja Ibn Iszhák beszámolóit ezzel kapcsolatban. 

A háborúval kapcsolatban Allah a következőt írja elő a Koránban:

Harcoljatok Isten útján azok ellen, akik ellenetek harcolnak, de ne kövessetek el jogtalan támadást. Allah nem szereti azokat, akik jogtalanul támadnak meg másokat.
Korán 2:190

Isten pontosan meghatározza a Koránban, hogy mikor lehet harcot kezdeményezni:

Isten nem tiltja meg, hogy kedvesek és igazságosak legyetek azokkal szemben, akik nem kezdeményeznek harcot ellenetek a vallásotok miatt, és nem űznek ki otthonaitokból. Isten valóban szereti azokat, akik igazságosak.
Korán 60:8

Isten csak azt tiltja meg, hogy azokkal legyetek barátságban, akik vallásotok miatt harcolnak ellenetek, akik kiűznek otthonaitokból, vagy akik támogatják kiűzetéseteket. Akik ilyenekkel barátságban vannak, azok bűnösök.
Korán 60:9

A fent említett számokból és eredményekből nyilvánvaló, hogy Mohammed Próféta (béke legyen vele) szigorúan betartotta a Korán előírásait. Területeket úgy hódított meg, hogy megnyerte az ott lakók szívét, nem pedig azzal, hogy megölte őket.

[1] Prof. Dr. Muhammad Hamidullah: Hz. Peygamberin Savaşları ve Savaş Meydanları (“A Próféta Hadjáratai és Csataterei”), Yağmur Yayınevi, Isztambul, 1981. 3. kiadás, 20–22. oldal. A török nyelvű kiadásból magyarra átültetve. Az eredeti mű angol nyelven íródott: The Battlefields of the Prophet Muhammad, Haydarabad – Deccan, 1392 H. (1973).