A legtöbb hagyományos iszlám jogtudományi könyv a Korán 4. szúrájának 34. verssorát a nők elleni erőszak és a feleségverés igazolására használja. De vajon Isten valóban azt parancsolta volna, hogy az emberek erőszakot alkalmazzanak bármely ártatlan teremtményen? Ebben a cikksorozatban bemutatásra kerül, hogy ez egyáltalán nem így van. Az említett Koránverssor nem a feleség megverését engedélyezi, hanem a nő méltóságát védi, és biztosítja a váláshoz való jogát.
3. RÉSZ – A TAA’T = طاعة ÉS A KARH = كره KIFEJEZÉSEK AZ ARAB NYELVBEN: ÖNSZÁNTÚ HAJLANDÓSÁG ÉS KÉNYSZERÍTÉS
Az arab nyelvben a TAA’T = طاعة szó azt jelenti: “valamit szívből, önként, szabad döntés alapján tenni”[1]. Ez az arab szó az AL-TAW’U = الطوع főnévből képzett ige. Az AL-TAW’U = الطوع főnévvel ellentétes jelentésű az AL-KARH = الكره szó[1]. Az AL-KARH = الكره szó olyan jelentéseket hordoz, mint “ellenszenv”, “utálat”, “irtózat”, “idegenkedés”, “kényszer”, “nem hajlandóság” és “nem akarás”. Az alábbi két Korán-verssor jól szemlélteti, hogy az AL-TAW’U = الطوع és az AL-KARH = الكره egymással teljesen ellentétes szavak:
وَلَهُٓ اَسْلَمَ مَنْ فِي السَّمٰوَاتِ وَالْاَرْضِ طَوْعًا وَكَرْهًا
… neki (Istennek) vetette alá magát minden és mindenki, aki az egekben és a földön van, akár jószántából (طَوْعًا), akár akarata ellenére (كَرْهًا) … (Korán 3:83)
ثُمَّ اسْتَوَى إِلَى السَّمَاء وَهِيَ دُخَانٌ فَقَالَ لَهَا وَلِلْأَرْضِ اِئْتِيَا طَوْعًا أَوْ كَرْهًا قَالَتَا أَتَيْنَا طَائِعِينَ
Majd az ég felé fordult, amikor az füst volt, és azt mondta az égnek és a földnek: “Jöjjetek akár akarva, önszántatokból, egyetértve (طَوْعًا), akár nem akarva, kényszerítve (كَرْهًا)!” Az ég és a föld azt mondta: “Önszántunkból jövünk engedelmeskedni.” (Korán 41:11)
A fenti Korán-idézetek alapján tisztán látható, hogy a TAA’T = طاعة szó pontosan azt jelenti, hogy “valamit szabad akaratból, önként, szívből tenni, valakire hallgatni”, míg a KARH = كره szó jelentése: “kényszerített, akaratlan, önkéntelen engedelmesség”.
Isten azért teremtette az embereket, hogy próbára tegye őket, ezért szabad akaratot biztosított számukra az evilági életben. Az emberek önkéntes döntésük és szívből jövő meggyőződésük alapján követhetik az Isten által felállított utasításokat. Ugyancsak a saját választásuk, ha nem követik, elutasítják az Isten által lefektetett szabályokat, és elfordulnak az Isten által kinyilatkoztatott üzenettől. A szabad akarat magában foglalja a választás lehetőségét:
لاَ إِكْرَاهَ فِي الدِّينِ قَد تَّبَيَّنَ الرُّشْدُ مِنَ الْغَيِّ فَمَنْ يَكْفُرْ بِالطَّاغُوتِ وَيُؤْمِن بِاللّهِ فَقَدِ اسْتَمْسَكَ بِالْعُرْوَةِ الْوُثْقَىَ لاَ انفِصَامَ لَهَا وَاللّهُ سَمِيعٌ عَلِيمٌ
Ebben a vallásban nem létezhet kényszer[2]. Az igazság jól megkülönböztethető a hamis kitalációktól. Aki elutasítja, illetve nem követi a TAGÚT = الطَّاغُوتِ szót, vagyis a törvényszegőket, és Istenben bízik, az bizony a lehető legbiztosabb “fogantyúba” kapaszkodik, amely soha nem törik el. Isten az, aki mindent hall és mindent tud. (Korán 2:256)
A 4:34-es Korán-verssorban a “DARB = ضرب őket (ott)“ felszólítás Isten parancsa. Mivel az általa definiált vallásban nem létezhet kényszer, a DARB = ضرب kifejezés nem jelentheti azt, hogy “verjétek meg a nőket”. A fent felsorolt tények alapján a 4:34-es Korán-verssorban említett FA IN ATA’NAKUM = فَاِنْ اَطَعْنَكُمْ kifejezés nem jelenthet mást, csak azt, hogy “ha szívből hallgatnak rátok, ha önként követnek benneteket”.
[1] Mufradat (a Korán kifejezéseinek lexikonja): طوع
الطَّوْعُ : الانقيادُ، ويضادّه الكره قال عزّ وجلّ: ائْتِيا طَوْعاً أَوْ كَرْهاً <- Az AL-TAU’U = الطَّوْعُ szó jelentése: “engedelmesség”, amely ellentétes az AL-KARH = الكره szó jelentésével. A Mindenható Isten a következőket mondja a Koránban (44:11-es verssor): “Gyertek akarva (طَوْعًا) vagy akaratlanul (كَرْهاً)”, illetve “Gyertek egyetértve (طَوْعًا) vagy kényszerítve (كَرْهاً)”.
A Mufradat (vagyis a Mufradat al-Fazl al-Korán) egy lexikon, amely a Koránban található kifejezéseket gyűjtötte össze. Szerzője Abul-Qaszim al-Husszein bin Mufaddal bin Muhammad Ar-Raghib Al-Iszfahani (meghalt 1108-ban, az 502. hidzsri évben). A munkát Szafwan Adnan Dawúdi vizsgálta felül Damaszkuszban és Bejrútban, 1992-ben (az 1412. hidzsri évben).
[2] A hit alapja, hogy az ember szíve is elfogadja az adott hitet. A szív az ember saját belső világa, ahol teljesen szabad. Így valójában lehetetlen bárkit is egy adott hitre kényszeríteni. A szándék minden vallási gyakorlat és istentisztelet előfeltétele. Mivel a szándék a szívből ered, senkit nem lehet valódi vallási gyakorlatra, istentiszteletre vagy hitre kényszeríteni.
Add comment